Tralla Blog
Zeneterápia, nevelés, anyaság, önismeret
Tóth-Ilkó Zsuzsanna
Atipikus gyerekek
és az erősségfókuszú szemlélet
Idézet egy sajátos nevelési igényű gyermek anyukájával való beszélgetésből:
„Amikor Petinél már látható volt, hogy ő máshogy fejlődik, mint kortárasai, nehéz időszak vette kezdetét. Teljesen kétségbeestem. Tehetetlennek éreztem magam, és azt gondoltam, itt a világ vége. Nem hittem el, hogy ez velem, velünk is megtörténhet. Összeomlott mindaz a jövőkép, amit gyermekemnek megálmodtam. A legnagyobb kétségbeesést azonban az okozta számomra, hogy egyedül vagyok a problémámmal, valódi útmutatást igazából senki nem tudott adni, legalábbis, mi akkor nem találtunk olyan szakembert, aki bizakodásra adhatott volna okot. Egy érzelmi hullámvasút vette kezdetét. Soha nem fogom elfelejteni ezt az időszakot. Ez mélyen bevésődik az emberbe, ha egyszer átéli.
Bárcsak, akkor valaki elmondta volna nekem, hogy ez itt nem a vég. Csak egy másfajta út, nem az, amit előre elterveztem. És hogy ezen a másfajta úton is vannak pozitív élmények, és lehetőségek akár arra is, hogy gyermekemre büszke lehessek.”
Sok szülő szeretné „megjavítani” gyermeke hibás működését. Nem meglepő, hiszen mai társadalmunk alapvetően azt az üzenetet közvetíti, hogy ami nem tökéletes, az rossz, javításra szorul. Ez az üzenet ömlik a tévéből, a közösségi média felületeiről, de a közoktatás is tulajdonképpen erről szól, holott tudvalevő, hogy általában a deviáns tanulókból lettek feltalálók, tudósok, akik előmozdították az emberiség fejlődését. Mégis, az a bevett szokás, hogy a „nem tankönyvszerintit”, azt javítani kell, normalizálni.
Ehhez még társul egy nagyfokú tájékozatlanság, (ami a rendszert illeti,) aminek következtében az érintett szülőket vagy halálra ijesztik, vagy a szakemberek elbagatellizálják a problémát. Mindezzel teljesen elbizonytalanítva a szülőket azzal kapcsolatban, mit kell tenniük gyermekük fejlődése érdekében. Persze ezer és ezer megválaszolatlan kérdés kavarog bennük, s elkezdődik a végeláthatatlan szakemberkutatás, a kételyek és bizonytalanság közt.
Mindennapjaikat a gyermek problémájára való figyelem kezdi befonni. Ezzel kelnek, ezzel fekszenek, s mindez érthető is, hiszen a szerető szülőnek az a legfontosabb, hogy gyermeke rendben legyen.
Azonban az által, hogy folyamatosan a gyengeségekre, problémákra helyezik a fókuszt, elindul egy ördögi kör. Eluralkodik rajtuk az állandó aggódás, szorongás, kétségbeesés. Mindezek negatívan befolyásolják a gyermek általános közérzetét is, hiszen folyamatosan azzal szembesítik, mi az, amit még nem tud. Ettől szorongani kezd, vagy nevelési probléma üti fel a fejét, végül teljesítménye is romlani fog. A kötelező, frusztárló feladatok miatt hamarabb elfárad, nem tud miből töltekezni, melynek a családi harmóniája lesz az ára, hiszen a nap végére kimerül, nehezen kezelhető lesz, ami megpecsételi az egész család hangulatát.Természetesen azokat a területeket fejleszteni kell, melyekben a gyermek alulteljesít. Azonban nagyon fontos mindeközben azokat a sajátosságokat is felismerni, gondozni, előre mozdítani, melyekben a gyermek erősségei megmutatkoznak. Ehhez, minél jobban meg kell ismernünk gyermekünk működését.
A pozitív tulajdonságok kiemelése, azok dícsérete, valamint azok a tevékenységek, melyben sikerélménye lehet gyermekünknek, éppoly fontos (ha nem fontosabb), mint a gyengeségek fejlesztése. Hiszen, ha megérzi, hogy van olyan terület, ahol jó, ahol teljesíteni tud, és legfőképp szülei büszkék rá, akkor megugrik a fejlődésben.
– Önbizalma, önbecsülése nő,
– nyitottabbá és motiváltabbá válik,
– nő a stressztűrő képessége,
– felszabadultabb lesz,
valamint a többi fejlesztő foglalkozáson is jobban fog teljesíteni, mert alapvetően jobban érzi magát.
Az erősségek felkutatásával, és kiemelésével, az állandó biztatással és dícsérettel megváltozik a családi légkör is, kiegyensúlyozottabbá válik minden tag. Ugyanis a fókusz nem a problémára, hanem a pozitív lehetőségekre tevődik át. Félreértés ne essék. A gyermek eltérő fejlődése megmarad. De egyáltalán nem mindegy, hogy ez a gyermek nyitottan, bátran folytatja a neki szánt utat, vagy szorongva. És az sem mindegy, hogy az az édesanya, aki őt érzelmileg megtartja, őszintén tudja-e biztatni, vagy ő maga is reményvesztett, s ezáltal hiteltelen.
A pozitív légkörben a gyermek személyisége kinyílik, s számára a lehetőségek megnyílnak. Az anya is kreatívabb lesz, magabiztosabb, motiváltabb, s mindebből az energiából többet meríthet a gyermek. Így kerülhetnek át a negatív gondolati körből egy pozitív spirálba, s erősíthetik egymást kölcsönösen.
Fontos elfogadni az adott helyzetet. De azt is éppoly fontos tudatosítani, hogy ez a helyzet egy jelenlegi állapot. Semmi sem marad ugyanaz, mindig minden változik.
Készíthetünk naplót gyermekünk aktuális állapotáról. Mik a fejlesztendő területek (pozitív és negaítív is), s így célirányosabban lehet felkutatni a számára leghatékonyabb foglalkozásokat.
Például, ha kreatív, akkor mindenféle alkotó tevékenység motiváló hatású lesz számára. Továbbá egy jó mozgású, aktív gyermeknek meg lehet keresni azt a sportágat, ami fizikálisan és mentálisan is lefárasztja úgy, hogy közben sikerélményhez jut. A művészeti eszközök és a mozgás/sport azért is fantasztikus módszerek, mert általuk pozitív élményekkel kötődik össze a tanulás folyamata, így mélyebben, hatékonyabban épül be az „új anyag”.
S hogy a gyermek mely területei fejlődnek mindeközben:
– szociális érzékenysége
– kommunikációja,
– nagymozgása,
– finommotorikája,
– emocionális készségei,
– asszertivitása.
Mindenképp az a fejlesztés legyen a középpontban, amiből erőt, motivációt, önbizalmat merít gyermekünk.
Ismét fontosnak tartom kiemelni, hogy a nevelés során minden alkalommal először önmagunkat vegyük górcső alá.
– Hogyan működünk bizonyos helyzetekben?
– Mik az erősségeink, mik a gyengeségeink, s hogyan használjuk ezeket?
– Melyek azok a pozitívumaink, melyeket gyermekünk támogatásában, megtartásában, motiválásában stb. fel tudunk használni?
Érdemes készíteni egy listát ezekről, s amikor a negatív gondolataink sötét felhőként gyülekeznek felettünk, csak lapozzuk fel ezt a listát, nézzünk rá gyermekünkre, és figyelmünket irányítsuk a pozitív lehetőségekre.
Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor egyes gyerekeknek több időre van szükségük ahhoz, hogy megnyíljanak. Az otthoni, ismerős környezetben cserfes, vidám, aktív gyermek egy új szituációban, új környezetben szinte lefagy. Fogja anyukája kezét, legszívesebben belebújna, eltűnne.
Mindeközben a szülők, nagyszülők, ismerősök, ismeretlenek unszolják: „Menj játszani mint a többiek.” „Mitől vagy megijedve?” „Nézd milyen ügyes a Lilike, neked is ilyen bátornak kéne lenned.” Minek jöttünk, ha itt rostokolsz mellettem?” „Ha nem mész játszani, megyünk haza.” „Soha többet nem viszlek sehova.”
Majd ezek után családi anekdotává válik a történet, és megkapja a gyermek a bélyegeket: félős, gyáva, anyámasszony katonája gyámoltalan stb. Pláne, ha többször is előfordul ez az eset.
Tudjátok ugye, ha a szavaknak teremtő ereje van…
Félénk gyermekünk tudatába is jól beépül, hogy nem mer kezdeményezni, nehezen teremt kapcsolatokat, félős, nem mer kiállni magáért stb. Mindez nagyon megnehezíti számára mind a gyerekkorát, mind felnőttkorát.
Pedig ezalatt a csöndes, félős lepel alatt ott pezseg személyiségének esszenciája.
Mit tehetünk mi, szülők, hogy mindez felszínre kerüljön?
Két dolgot csupán:
– Időt hagyni, hogy saját tempójában nyíljon ki,
– valamint elfogadni őt a maga teljességében.
Ugyanis ennek a gyerkőcnek szüksége van arra, hogy mindent megfigyeljen. Felmérje az új helyzetet. Megnézze az új embereket. Tudatosítsa mindazt amit lát. És mindezt, számára biztonságos környezetben – anya/apa mellől – fürkészve. Van, akinek ez 5perc, van, akinek fél óra, és van, akinek többszöri alkalom. Megéri kivárni.
Nagy tévedés azt gondolni, hogy pl. egy foglakozáson, ha a gyerek látszólag nem csinál semmit, akkor passzív, nem érdekli, felesleges időpocsékolás, hogy ott vannak. A gyereknek minden új helyzet ad valami pluszt (kivéve, amikor valóban rosszul érzi magát és tudtunkra adja, hogy menjünk).
A kislányom például minden új helyen kb. 20 percig csak áll és felméri a terepet. Nem is szól. Bármit csinálhatok. Ha bekapcsolódok a programba, ha nem, ő csak figyel. Majd amikor ő elérkezettnek látja a pillanatot beszáll. Onnantól pedig felszabadultan, részévé válik a közösségnek.
A legnagyobb hibát akkor tesszük, ha ezt, a gyermek számára szükséges időt le akarjuk rövidíteni. Erőszakosan, mindenféle instrukcióba bújtatott csellel, be szeretnénk „dobni” csemeténket a mélyvízbe, amikor ő erre még nem áll készen.
De akkor mit tudunk tenni?
– Előszöris figyeljük meg gyermekünk működését, legyünk tudatosak.
Hogy gyermekünknek a lehető legjobbat szeretnénk, remek hozzáállás. De tudnunk kell, hogy nem minden esetben az a legjobb gyermekünk számára, amit mi annak gondolunk… Hiszen ő egy egyedi, megismételhetetlen személyiséggel rendelkező (kis)ember. Persze hasonlít a felmenőire, mégis, rengeteg dologban különbözik tőlünk. Tehát először próbáljuk megismerni őt, mindezt úgy, hogy nem bélyegezzük meg. Pl. ne mondjuk, hogy válogatós, kuka, kétballábas, lusta, rendetlen stb. mert akkor valóban azzá válik.
Figyeljük meg,
– valójában mi az, amit tényleg szeret,
– mi az ami megnyugtatja,
– hol tart a fejlődésében (saját magához képest),
– milyen helyzetek borítják ki, olyankor milyen eszközöket használva tudjuk megnyugtatni,
– mennyi idő kell számára, ahhoz, hogy feloldódjon,
– mikor közelítünk ahhoz a ponthoz, amikor túltelítődik, elfárad, és mindezt hogyan tudjuk a legideálisabban kezelni?
S ha ezeket megfigyeltük, akkor fogadjuk el, hogy a mi gyermekünk bizony, ilyen. Érzékenyebb, talán lassabb, csöndesebb stb. mint amit gondoltunk (vagy elképzeltünk róla születése előtt). Ezzel az ő szorongása is oldódni fog, hiszen a számára legfontosabb emberek, a szülei elfogadják őt olyannak amilyen, tehát ő rendben van.
Nem kell megfelelnie számára megugorhatatlan elvárásoknak, hanem kibontakozhat a saját tempójában. Ettől nagyszerűen fogja érezni magát.
Az elfogadás után pedig alkalmazzuk azokat az eszközöket, amik segítik gyermekünket a nehezebb helyzetekben.
Hogy miért?
Mert:
– kiszámíthatóbbá válik számára az élet
– tudja, hogy szülei kiállnak érte, megvédik, ettől nő biztonságérzete, önbizalma
– megtanulja azt, hogyan tudja saját határait megtartani, milyen eszközei lesznek, amik segítenek számára nehéz helyzetekben, s ettől magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá válik,
– ismerni fogja képességeit,
– nem esik kétségbe, ha önállóan kell megoldania egy váratlan szituációt
– előtérbe kerülnek erősségei, adottságai, tehetsége, s mi, szülők, büszkén figyelhetjük ezek kibontakozását.
S nem utolsó sorban az elfogadás és az előrelátó gondolkodás, tervezés biztosítani fogja a családi élet harmóniáját is.
Persze ezt is, mint minden nevelési módszert először önvizsgálattal kezdjünk. 🙂
– Milyenek voltunk kisgyermekként?
– Mik voltak a gyenge pontjaink, tudtak-e segíteni nekünk szüleink, s ha igen, hogyan?
– Valamint most, felnőttként hogyan reagálunk váratlan, ismeretlen helyzetekre?
Önmagunk mélyebb ismeretével könnyebb lesz gyermekeink működését is feltérképezni.