winner combo

Rólam

Art coach, zeneterapeuta, énekes, 

de mindenekelőtt ANYA vagyok. 

A zene, az életem része. Nem csak a hivatásom. Általa fejlődöm. A zene sokszor számomra is terápia.

Eddigi életem során jártam már magaslatokon, és többször találtam magam a padlón is. Ugyanúgy, mint bármelyik halandó itt a Földön. 

Próbáltam minden egyes helyzetből, tapasztalatból tanulni valamit. Volt amikor sikerült, volt, amikor nem.

Mindenesetre a tervem az, hogy azt a tudást, amivel rendelkezem, átadjam. 

Egy szó mint száz, tanulok, tanítok, kézen fogva kísérek másokat is útjukon, és mindezt a zene varázslatos eszközeivel egészítem ki.

Ja, és IMÁDOM a kutyákat!!! 😀 

 

Névtelen terv (3)
IMG_2154
Névtelen terv (4)

Zenei általános iskolába jártam, ahol egy kitűnő énektanárom volt, Tarr Gábor bácsi. Tőle tanultam mindent – azt hiszem. A zenei alapokat, a zenei alázatot, a gyerekek szeretetét. 

Hegedülni kezdtem, és 4 csodás évet tölthettem el a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola falai között. 

Majd elvégeztem az ének-zene – magyar tanári szakot az egri Eszterházy Károly Főiskolán (ma Eszterházy Károly Katolikus Egyetem).

Édesanyám 2005-ben létrehozta a Kristály Művészeti és Rekreációs Alapítványt, itt kezdtem dolgozni énektanárként, programszervezőként. Itt kezdődött el énektanári karrierem. Sok tehetséges gyermekkel hozott össze a sors, akik közül ma már többen az előadóművészeti pályán mozognak, kimagasló teljesítménnyel. 

2008-2011-ig ismét izgalmas élményekkel és tudással gazdagodtam, hiszen a Gór Nagy Mária Színitanodában csiszolgattam előadói készségeimet, s közben fantasztikus színházi darabokban mutathattam meg magam. (Nyomorultak, Don Quijote, A muzsika hangja, Marica grófnő stb.)

2013. minden szempontból meghatározó év volt életemben.
Beiratkoztam a zeneterapeuta képzésre az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karon,
elkezdtem tanítani sajátos nevelési igényű gyermekeket, és megismerkedtem a férjemmel. 🙂

Zeneterapeutaként megélhettem a csodát, amit ez a hivatás adhat. Foglalkoztam demens, és afáziás betegekkel, valamint SNI tanulókkal is.

2015-ben nagy megtiszteltetés ért, mert átvehettem, a „Közösség Önzetlen Szolgálatáért Érmet”, a Baptista Egyház kitüntetését.

Mai napig foglalkozom tehetségígéretek, és kettős különlegességű gyermekekkel. (Szikrák Zenei Stúdió, Gyöngyhalász Művészeti Stúdió)

2015-ben látott napvilágot, első gyereklemezünk, a Csodaliget lakói.

2015-2020-ig édesanyámmal megalkottuk és kidolgoztuk a „Ki vagyok én?” kreatív zenei műhelyt, melynek célja a zenei
készségfejlesztés, zeneterápiás játékokkal kombinálva. Bővebben itt: https://szikrak.hu/kreativ-zenei-muhely/.

2020-ban pedig megérkezett hozzánk a mi gyönyörű kislányunk, Mona. 

Így már anyai minőségben is – a másik oldalról – tanulmányozhatom a nevelési módszerek hatékonyságát. 🙂

2023-ban Coach lettem, mellyel egy régi vágyam vált valóra.